Hová rohan az a jó kiállású, férfiasan szerény fiatalember a balzsamos orani éjszakában? Csülök az, a meg nem értett író, aki a rendőrhatósági üldözés elől egyenesen az idegenlégióba veti magát, barátjával, Senki Alfonzzal együtt. A lövésekkel tarkított üldözés onnan indult, hogy Török Szultánnak ellopták a nadrágját. Tuskó Hopkins, az önzetlen jóbarát kölcsönadta neki a sajátját és golyót kapott a fejébe. Az élet és halál között lebegő áldozatnak akart orvost keríteni két barátja, de a kómában fekvő Tuskó, sajnos, elcsavargott valamerre. Amikor a halottnak hitt barát előkerül, útjára indul egy őrült kaland, amelynek célja egy igaztalanul elítélt katonatiszt becsületének visszaszerzése, és mellesleg egy elveszett afrikai gyémántbánya visszaszerzése Franciaország számára. Szóval óriási muri készül!
HALLGASSON BELE A HANGOSKÖNYVBE! A keménytábla-borítós kiadványban a hangoskönyvet tartalmazó CD átlátszó tálcán helyezkedik el. A második oldalon található QR-kód segítségével Ön ingyen letöltheti okostelefonjára vagy tabletjére a hangfelvétel alapjául szolgáló Rejtő-regényt elektronikus könyv formájában, a Magyar Elektronikus Könyvtárból. A hangfelvétel a Kossuth Kiadó és a Mojzer Kiadó által 2008-ben kiadott, hat órás, mp3 formátumú hangoskönyv változatlan kiadása.)
Részlet a műből
Potrien chef, az őrmester különleges gonddal vigyázott arra, hogy egyetlen kellemes percet se töltsünk a légióban. Engem különösen kipécézett. Pedig tisztára véletlen volt, ami történt, mert a bosszúállást megvetem. Ott kezdődött, hogy a mezőn gyakorlatoztunk, az erőd fala mellett. A díszlépést oktatta, ami rendkívül fontos nála. Amikor felsorakoztunk, néhány nyájas szóval vezette be az együttműködést. - Maguk csirkefogók - kezdte tárgyilagosan. - Most a díszlépést fogjuk gyakorolni. Jegyezzék meg, hogy a légiós díszlépés a legfontosabb ügy a világon. Úgy csapják oda a talpukat, hogy rezegjen az erőd fala. Gazemberek. Ez volt az első útbaigazítás, amelyet alapul kellett vennünk. Majd rátért a gyakorlatra, és vezényelt. - Gáááv...u! Ez a vészes üvöltés amely a „gardez vous” vezényszót sűrítette, és egy szíven talált ember halálordítására emlékeztetett, már többször okozott pánikszerű érzéki csalódást az orani állatkert őrei között, akik azt hitték, elszabadult a bengáli tigris, és a városban garázdálkodik. Egy zörrenéssel úgy állt a sor, mint a cövek. Egy álmából felriadt, gyanakvó leopárd rövid horkanása következett: - Á... os!... Az „à gauche” nevű fordulat életveszélyes fenyegetéssé átalakított vezényszava volt. Balra fordultunk. - E... rt... van... Mösssh! Ezt az őrmester így írná le: „En route... En avant marche!” Meneteltünk. - E graaap... rd! Díszlépés. Írva: „En grande parade.” Megy mellettünk és néz. Vörös arca, amelyen hosszú, keskeny, ecsetszerű két bajusz és harmadik ecsetnek egy kecskeszakáll is van, leírhatatlan, megvető gúnnyal néz bennünket. - Ez mi?... Most bemutatják a Lourdes-ból mankó nélkül hazavánszorgó, sánta zarándokok menetét?... - és kedvesen nevetve bólogat, atyaian vidám lesz: széles vállán rezegnek a vállrózsák. Hátul összefont kezeiben egy botot ráz taktusra, és olykor a térdeit két-háromszor megroggyantja a lépés ütemére, mintha lovaglást utánozna. Kivörösödött arca ezer ráncba húzódik, és szivarbarna fogai kilátszanak a jóízű nevetéstől, és az ecsetek hegye kissé felmered. Mi pedig megyünk. Jobbra fordult fejünk mereven ül a nyakon, a forróságban úszó porfelhő ingerli a szemet, az orrot, de a nyak mozdulatlan, a magasra emelt, deszkaegyenes láb nyújtott talppal zuhan a földre és csattan... - Szavamra - jegyzi meg részvéttel -, magukat becsapták. Valaki azt mondta, hogy a légiós szolgálat hízókúra... ...Nyak merev, láb merev, talp sajog, és minden lecsapásnál új porfelhő szakad ki a földből... Egy... kettő... egy... kettő... - Ez maguknak díszlépés? Ha meglátja az ezredes úr, azt mondja majd nekem: „Mon chef Potrien... hová settenkedik ilyen nesztelenül ez a század?” Az őrmesternél sűrűn szerepel az előrelátható párbeszéd az ezredessel. A jóhiszemű ezredes ezekben a képzelt beszélgetésekben általában félreérti a század gyakorlatozását. Olykor az egész peloton mibenléte homályos kissé előtte. „Mondja, kedves Potrien - kérdezi majd álmélkodva -, kik ezek az éltes mosónők katonaruhában?...” Ilyenkor jótevőnk, Potrien őrmester, előre látja, hogy védelmünkre kel majd. „Ezek újoncok, mon commandant, de véletlenül kerültek ide, mert a háziorvosuk bebeszélte, hogy a Fort St. Thérèse-ben van a hülyék intézete...” Az ezredes ilyenkor (ahogy Potrien előre látja) sokáig gondolkozik, elnézi a ténfergő pelotont és azt proponálja, hogy bocsássák a szerencsétleneket a város rendelkezésére lóápolás vagy vakvezetés céljaira. De Potrienben van szív. Ígéri nekünk, hogy nem egyezik majd bele ebbe a csúfságba. „Ezt a szégyent ne hozzuk rájuk, mon commandant. Még egy ideig vesződöm velük, azután ne szenvedjenek tovább: halomra lövetem őket.” Az ezredest meghatja a katonáit védő őrmester atyai hangja, és azt mondja majd engedékenyen: „Hát ahogy gondolja, Potrien, csak ne sok golyót pazaroljanak rájuk. Kár az ólomért.” Ezt az őrmester belátja és elfogadja a szükségmegoldást: kiköti valamennyit a napra, és otthagyja, amíg meghalnak a lustaságtól. Ez olcsó és tanulságos lesz. Mialatt erről beszél, dübörögve menetelünk.
